25 Év tapasztalat

                                                           Amikor még csak 20 évesek voltunk.... ,

2013-ban íródott ez a cikk és azóta csak jobbak és tapasztaltabbak lettünk.

"20 évesek lettünk, ez a 20 év nagyon mozgalmas, nehéz, de sikerekben gazdag volt.

Neil Amstrong az első űrhajós aki a holdra lépett az mondta, hogy "Kis lépés ez egy embernek , de nagy lépés az emberiségnek" , valahogy mi is így érezzük, csak kicsit fordítva. Ez a 20 év sok tekintetben nem egy hosszú idő, mégis egy cég életében nagyon sokat jelent főleg a mai gazdasági viszonyok között, hogy ennyi ideig egy technológia tartósan a piacon tud maradni és ami nagyon fontos: évről évre fejlődni képes.

Ha összegeznem, értékelnem kéne az elmúlt 20 évet, akkor azt mondom, van mire büszkének lennünk .

A 20 év alatt több mint 9800 épületbe lett telepítve az AQUAPOL technológia, számos megelégedett vevővel gazdagodtunk, rengeteg referencia épület került ezáltal a nyilvántartásunkba. A teljesség igénye nélkül, mint kiemelt referenciák: pl. a Budapesti Parlament épületének egyik szárnya, Ausztria Magyarországi Nagykövetségének épülete, a sátoraljaújhelyi Piarista Templom és Kollégium, a debreceni Csonka templom, a budapesti Németvölgyi úti Óvoda, a hajdúböszörményi CIB Bank épülete. Hosszasan sorolhatnám még azt a rengeteg épületet, amelynek vizesedési problémáját sikerült megoldanunk ebben a 20 évben.

Nagyon mozgalmas is volt ez a 20 év, ugyanis jelentős változások, fejlődések mentek végbe a cég szerkezetében, tulajdonosi összetételében, másrészt jelentős fejlesztéseken ment keresztül maga a technológia is.

A 20 év alatt az AQUAPOL technológia tartós és jelentős piaci tényezővé vált.

Ehhez viszont nagyon sok munkára volt szükség, nagyon sokat tettünk azért, hogy ezt elérhessük. Először is nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a minőségre, hogy minden vevőt egyformán magas színvonalon tudjunk kiszolgálni. Ennek érdekében 2003-ban bevezettünk cégünknél egy mérvadó minőségirányítási rendszert. A kollégák minden munkakörben magas színvonalú és folyamatos képzéseken vesznek részt, hogy a minőség folyamatosan fenntartható legyen. Ugyanakkor fontosnak tartjuk a technikai háttér (a különböző gépek, berendezések, gépjárműpark) fejlesztését és magas színvonalon tartását, mert ez szintén hozzájárul ahhoz, hogy vevőink a legmagasabb nívójú kiszolgálásban részesüljenek.

Az elmúlt 20 év eseményeit, történéseit, sztorijait - ha nem is részletesen csak kivonatosan - szeretném feleleveníten,i akkor is órákon át sorolhatnám mindazt, ami történt.

Rengeteg élmény, rengeteg megelégedett vevő: kellemes visszaemlékezni pl. a budapesti Németvölgyi Óvodára, ahol a száradási folyamatot követően úgy döntöttünk, hogy ne csak azzal adjunk pozitív élményt a gyerekeknek, hogy egy száraz, élhetőbb környezetben játszanak, fejlődnek, hanem lépjünk tovább, támogassuk más formában is Őket, és mi mással lehet egy óvodásnak örömöt szerezni, mint játékkal. Gyereknap keretében különböző játékokat adtunk át a kicsiknek.

De ilyen pozitív élményt adott az a rádió riport, amelyben Papp Tibor a debreceni kistemplom, az ún. Csonka templom lelkipásztora beszámolt arról, hogy templomuk hosszú időn keresztül küzdött vizesedési problémával és jó 10 évvel ezelőtt megpróbálták egy más fajta szigetelési eljárással kiszárítani az épületet, de sajnos sikertelenül. Ezért 2003-ban fölkerestek minket és a szerződés megkötése után röviddel telepítésre került az AQUAPOL technológia.

Elindult a száradási folyamat, amely jelenleg ott tart, hogy a korábbi dohos, nyirkos levegő megszűnt, kellemesen szárazzá vált, és a falak száradása is olyan szintre jutott, hogy elkezdődhetett a korábbi roncsolódott vakolat eltávolítása és cseréje.

Összegezve: eltelt 20 év és remélem még nagyon sok 20 év fog eltelni cégünk életében, amelyek ha csak ilyen tartalmasak lesznek, mint az elmúltak, akkor semmi okunk nem lehet panaszra.

Ennek a sikernek azonban volt egy alapja , és ez nem más mint maga az AQUAPOL technológia."

© 2017 " AURRERA " Kreatív Stúdió Hargitai László,  Minden jog fenntartva !
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el